2012. augusztus 2., csütörtök

Brownie keksz

Ma nagyon megkívántam a hőség ellenére a kekszet. Sajnos az éléskamrában nem találtam semmilyent, ezért az interneten kutattam egy finom kekszrecept után. Meg is találtam :)
Ez az édesség nemcsak azzal vett le a lábamról, hogy eléggé csokis, de azzal nyerte el a rokonszenvemet, hogy az egyik kedvenc süteményemről kapta a nevét :D Ráadásul szokatlan tálalásban, ezt akár egy hosszabb útra is magunkkal vihetjük egy zacskóban :)

Brownie keksz


23 g liszt (finomlisztet használtam)
1/2 tk sütőpor
csipetnyi só
16 dkg étcsokoládé (70-75%-os)
23 g vaj
2 tojás
4 dkg cukor (fele mennyiségben barna cukor is volt benne)
1/2 tk vanília kivonat

Gőz felett olvasszuk meg a csokit és a vajat, majd tegyük félre hűlni.
A lisztet keverjük össze a sütőporral és a sóval.
A tojást robotgéppel verjük habosra a cukorral és a vanília kivonattal együtt.
Adjuk hozzá az olvasztott csokit, és egy keverőlapát segítségével óvatosan dolgozzuk össze.
Végül laza mozdulatokkal keverjük hozzá a sütőporos lisztet is.
Egy kanál segítségével (egymáshoz nem túl közel) tegyünk 8-8 kupacot 2 sütőpapírral bélelt tepsire. Tetejüket enyhén lelapítva egyengessük keksz formájúra.
Előmelegített sütőben 190 fokon 14 percig sütjük.

Ronda, de finom....
A mennyiség 4 főre szól. Bár ez opcionális :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése