2013. augusztus 1., csütörtök

Egyszerű krumplileves és rongyos

Kevés alapanyagból is lehet finomat varázsolni. Bár, ez önmagában nem mutat szépen, de nem kell vele sokat bajlódni.

Egyszerű krumplileves

1 kg meghámozott kockákra vágott krumpli
1 ek étolaj
1 fej vöröshagyma
kb. 2 l viz
petrezselyemzöld
só, bors

A vöröshagymát kockákra vágjuk és az étolajon a krumplival együtt megpiritjuk. Felöntjük a vizzel és addig főzzük, amig a krumpli meg nem puhul. Sózzuk, borsozzuk, izlés szerint tehetünk bele majorannát is. Petrezselyemzölddel tálaljuk.


Ha pedig megmarad az előző napról sok egyszerű áttört krumpli, akkor készülhet mellé:

Rongyos

1 kg krumpli
50 dkg rétesliszt
1,5 dl tej
kevés só
1 tojás
1 ek keményebb zsir
fél kk kristálycukor

Megfőzünk sós vizben 1 kg krumplit, mintha tört krumplit készitenénk. Lehűtjük, mert rongyosnak csak hideg krumplival lehet dolgozni, különben lágy lesz a tésztánk. Burgonyanyomón áttörjük, és adunk hozzá réteslisztet, tejet, kevés sót, tojást, zsirt és cukrot. Összegyúrjuk, ne nagyon, csak álljon össze és kisodorjuk vékonyra. Megkenjük finom zsirral, lehet kacsazsir is. Összehajtogatjuk. Majd még egyszer összehajtogatjuk, majd az utolsó hajtogatás után kb. 5 cm-re kisodorjuk, és négyzetalakúra, kockákra vagdaljuk. Tetejét bekockázzuk és zsirban vagy olajban kisütjük. Lehet pohárral kör alakú formákat is kivágni, akkor pogácsákat kapunk. Süthetjük sütőben is.



A rongyost az anyai nagymamámtól, annak anyukájától, a hőn szeretett dédimtől tanultam.

1 megjegyzés: